|
Nem kezdődött jól az új esztendő! Január 24-én ugyanis 51 esztendős korában elhunyt a Sydney-i olimpia aranyérmese, Csollány Szilveszter.
Nem mondom, hogy váratlanul ért a hír, mert tudtuk Szilasról, hogy nagy beteg, tudtuk, hogy műtüdőn és mélyaltatásban van, és tudtuk, hogy olyan az állapota, melyből nem igazán van visszaút. De mégis reménykedtünk, hiszen személyében egy 51 esztendős (ereje teljében levő) élsportolóról volt szó, aki híres volt arról, hogy mindig mindenben győzni akart.
Ezért bíztunk benne, hogy ezt a csatát is megnyeri majd. Volt időnk reménykedni, hisz már december elején kórházba került. Azóta pedig hírzárlat volt állapotával kapcsolatban, de mivel rossz hír sem érkezett, magunkban kezdtünk teóriákat gyártani. „Ha valaki ilyen sokáig húzza lélegeztetőgépen, az biztos, hogy erős szervezet, márpedig egy ilyen nyavalyával szemben, mint a koronavírus, csak az erős szervezeteknek van esélye.”
Szóval szépen, lassan beleéltük magunkat, hogy talán mégis van remény, talán mégis fel fog épülni. Aztán eljött a január 24., és vele együtt megérkezett a rossz hír is. Szilas elveszítette élete legfontosabb küzdelmét, Szilas elhunyt, Szilas nincs többé.
Nincsenek szavak. Még Igaly Diana tavaly áprilisi halálát sem tudtuk kiheverni, erre tessék, máris egy másik nagy bajnokunkat kell gyászolnunk. Azóta rengetegszer gondolok Csollány Szilveszterre. Emlékszem, hogy szurkoltam neki Atlantában és Sydney-ben is, emlékszem, milyen népszerű volt ő a 2000-es évek elején, és emlékszem az egyetlen találkozásra is, amely vele történt.
Több mint tíz éve, 2011-ben ő avatta a rákosszentmihályi Kölcsey Ferenc Általános Iskola a rekortán futópályáját. Nagy esemény volt ez, mert a Nyolczas Péter legendás testnevelő nevével fémjelzett iskola egy újabb nagy lehetőséghez jutott: a torna és a kézilabda mellett atlétikában is nevelni tudta a tehetségeket.
Ha jól emlékszem, a pályát Németh Miklós, a montreali olimpián aranyérmes gerelyhajító cége építette. Ő nem tudott ott lenni az átadáson, de ott volt egy másik legenda, Csollány Szilveszter. Már nem emlékszem, hogy miért pont ő volt az ünnepség díszvendége, csak Nyolczas Péter testnevelőtanár tornászmúltjára tudok gyanakodni. Egy biztos, jó volt Szilast ilyen közelről látni, és jó volt nézni, hogy rajonganak érte a gyerekek.
Ő ugyanis 2011-ben még nagyon friss olimpiai- világ- és Európa-bajnok volt, és egy olyan sportoló volt, akit tévében, újságokban, illetve az egyre erősebb tért nyerő interneten gyakran láthattak és jól ismerhettek az akkori diákok. Szilas azokban az években nagyon is népszerű volt, ennek ellenére mégis közvetlen tudott maradni.
Péter bácsi az ünnepséget követően bevitte őt a tornatermébe, és megmutatta neki a birodalmát. Szilas pedig elégedetten nyugtázta, hogy a teremben minden megvan, ami a tornához kell. Gyűrű, szekrény, gerenda és szőnyegek. No, meg a sikerhez elengedhetetlenül fontos dobogó is.
S bár civilben vett részt a programon, ennek megfelelően lazán, farmerben és pólóban érkezett Szentmihályra, nem sokat kellett őt győzködni arról, hogy a mi kis szentmihályi tornacsarnokunkban is „gyűrűre pattanjon”, és bemutasson néhány olimpiai aranyérmes mozdulatot a levegőben. Szilas csak játszott a szeren, mi pedig néztük és csodáltuk őt.
Nos, ezt a képet szeretném megőrizni vele kapcsolatban. Mert az én Csollány Szilveszterem egy farmerben is kiemelkedő teljesítményre képes sportember volt. „Isten áldjon, Szilas! És kérlek, fent a menyországban add át üdvözletemet Péter bácsinak is, akivel biztos, hogy találkozni fogsz, és akivel biztos, hogy ott is csodát tesztek majd.”
Riersch Tamás |
