Hogyan élnek a csömöri tótok?
2021. január 22. és január 25. között forgatott a szlovák televízió Csömörön, ezen belül két napon keresztül a Csömöri Tót Hagyományaink Házában. Az első nap bemutatásra került a szlovák nemzetiségi nevelés, napközi és a hagyományőrzés a csömöri hímzésre és a népviseletvarrásra összpontosítva. Bemutattuk, hogyan készül a minta drukkolással és hogy hogyan hímeznek az óvodások és a kisiskolások a napköziben. A bemutatást csömöri énekekkel zártuk.
Este a tájházban a felnőtt tánccsoport tagjai népviselet bemutatót tartottak a legjellegzetesebb ünnepi és hétköznapi csömöri viseletekből. A bemutatkozó szombaton folytatódott a méltán híres csömöri gasztronómiával. A stáb helyszínként a kerti fedett kemenceteret választotta. Bár az időjárás kegyes volt hozzánk, de a csoport tagjai reggel kilenctől este kilencig bizony érezték, hogy mégis csak januárt írunk. A napot a kemence felfűtésével Ratatics Dusán és Magyar Márk kezdte, reggel 6-kor. A főzéshez természetesen alapanyagra is szükségük volt, amit a csoport egyik tagja, Bátorfi István hozott meg lovas szekéren, a többi hagyományőrzővel együtt természetesen csömöri tót autentikus népviseletben. Így kezdődött a forgatás. Az első étel a csömöriek által jól ismert és közkedvelt görhöny volt, melyet nagyanyáink receptje alapján, hagyományos módon és újragondolt változatban, pörkölttel töltve is elkészítette Szabó Erzsébet és Kelemen Ágnes. A főzés alatt a kemencébe került Víg Réka és Hantos-Hajdu Erika által kézzel dagasztott négy darab kovászos kenyér.

Autentikus sütés-főzés a kemencetérben
A délután folyamán a híres csömöri hájas sütemény készítésének folyamatát mutatta be részletesen a háj tisztásától kezdve Horváthné Szántó Marika néni és Balázs Mihai Zoltánné, Kati néni. A süteményt a csoport által 20 órán keresztül főzött szilvalekvárral töltötték! A gasztró forgatás alatt rengeteg autentikus tárgyat, sütéshez, főzéshez használatos eszközt mutattak be. A forgatás Csömör nevezetességeinek bemutatásával zárult. A stáb tagjai plusz 3 kilóval és élményekkel gazdagon köszöntek el azzal, hogy egy hónapon belül ismét találkozunk. A „Zem spieva”-ban bemutatkozó Furmicska Néptánc Egyesület tagjaival is szeretnének találkozni, és annyi forgatni valót találtak ez alatt a rövid idő alatt, hogy elképzelhető, a következő alkalommal még több napig maradnak! Takács Fanni Bernadett |