Tizedik évfordulójához érkezett a Kertváros legnagyobb tömegsport-rendezvénye, a Tavaszváró terepfutóverseny. A jubileum alkalmából Berendi Antal főszervezővel beszélgettünk a mögöttünk álló évtized tanulságairól.

– Messziről indultunk, de azzal, hogy elértük a tizedik évfordulót, bebizonyítottuk, hogy szükség volt erre a futóünnepre – mondta a csömöri atlétikai klub jelenlegi atlétikaedzője. – Hajdanában anyaegyesületemmel, az Ikarus BSE-vel gyakran edzettünk a Naplás-tó környéki területen, majd idősebb koromban is sokat futottam a barátaimmal errefelé. Egy ilyen erdei futás közben jött az ötlet, hogy kellene egy kerületi eseményt szervezni. Megkerestük az önkormányzatot, amely egyből mellénk állt. Így született 2011-ben az első futóversenyünk.
Berendi Antal szeniorként a hegyifutás és crossfutás szerelmese lett. Olyannyira, hogy ma már a Magyar Atlétikai Szövetség Hegyifutó- és Terepfutó Bizottságának elnökségi tagjaként tevékenykedik. S mivel a Naplás-tavat erdős, dombos terület öleli, adta magát, hogy a programba egy terepfutó számot is berakjanak. – Alapvetően az volt a tervünk, hogy minden korosztályt megmozgassunk, az ovistól a felnőttekig. A távokat is ennek megfelelően állítottuk össze, azaz a legkisebbek 300 métert, a legbátrabbak pedig 10 km-t futhatnak. Ez utóbbi szám pedig egy igazi kuriózum, hisz a résztvevőknek ötször kell teljesíteniük ugyanazt a 2 km-es távot – 13 percenkénti közös indulással – így csak a tempójuktól függ, hogy mennyit pihenhetnek két rajt között. Ez az a szám a magyar atlétika számos kiválóságát, sőt nem egyszer kenyai és etióp atlétákat is vonzott a kerületbe. Az 5×2 km-es verseny nem mellesleg a hegyi kupasorozat programjába is beletartozik.
Szóval ilyen előtörténetet követően érkezünk majd meg az idei Tavaszváró terepfutóversenyhez, melynek időpontja március 8. lesz. A nőnapi versenyek 10 órakor kezdődnek majd a Naplás-tó melletti rajtnál, ahol remélhetőleg ismét a megszokott tömeg fogja majd ünnepelni a tavasz beköszöntét. – Hogy mi a jövője ennek a rendezvénynek? Reméljük, az, hogy a huszadik évforduló alkalmából is beszélgethetünk majd róla. De komolyra fordítva a szót, vannak egyéb terveink is. Szeretnénk a programba a másik Kertvárost övező tavat, a Csömöri-horgásztavat is bekapcsolni. Azt sem tartom kizártnak, hogy a verseny egyik száma tótól tóig tartson, de ennek kidolgozása, megszervezése és lebonyolítása a következő tízéves etap feladata lesz. Riersch Tamás
Az idei Tavaszváró terepfutóversenyre nevezni online a www.hegyifutas.hu weboldalon lehet február 29-ig, illetve a verseny előtt a helyszínen is várják a jelentkezőket. A szervezők – a Müller György Általános Iskola és a Csömörsport Atlétikai Szakosztálya – idén is meghirdették a legsportosabb iskolák versenyét, érdemes tehát minden oktatási intézményben minél nagyobb létszámú résztvevőt mozgósítani. |