Kertvárosi sportdiplomáciai siker
Március végén a magyar sport történetének első téli olimpiai bajnoki címét szerző férfi rövidpályás gyorskorcsolyaválogatott tagjait és vezetőjét látta vendégül a kerületünk. A Knoch Viktor, Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang alkotta négyes februári Phojongcsang-i sikere után először szerepelt nyilvános rendezvényen együtt. Olyannyira nagy siker volt Liu Shaolin Sándorék kerületünkbe látogatása, hogy ezzel még a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubját is megelőztük, mely klubban minden olimpiai győztest a sikerét követő legrövidebb időn belül ünnepélyesen klubtaggá avatnak.
A márciusi kertvárosi programot sportdiplomáciai sikerként könyvelhettük el, mint, ahogyan a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör újabb, májusi programját is. Május 10-én ugyanis Gyurta Dánielt, az egyik legmagasabban jegyzett sportdiplomatánkat látta vendégül a kerületi civil szervezet. És jó leírni, de néhány lelkes kerületi pedagógusnak hála, ismét telt ház fogadta a vendéget. Az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok (50 méteren és 25 méteren egyaránt) Gyurta Dániel a márciusi debreceni úszó országos bajnokság előtt jelentette be, hogy végleg befejezi a pályafutását. A Komjádi uszodában rendezett sajtótájékoztatójára meghívott hét fiatal úszót, akikkel együtt úszott még egy utolsó 50 métert, mielőtt végleg kiszállt a medencéből. A hét fiatal közül az egyik résztvevő a május 10-i kertvárosi találkozóra is követte példaképét. Gyurta Dániel az Erzsébetligeti Színház Harmónia termében mesélt a pályafutásáról, a sikereiről és a nehéz korszakáról. Többek között azt is megtudhattuk tőle, hogy kiskorában félt a víztől, és nem akart a medencébe menni, hogy olimpiai ezüstérmesként kezdhette a középiskolai tanulmányait, és az első évnyitóján az iskola közössége előtt újból levetítették az athéni döntőjét, hogy a Barátok közt című tévésorozatban való szereplése (hat részben) nagyobb hírnevet szerzett számára, mint az olimpiai ezüstérme, meg, hogy hat éven át veretlen volt mellúszásban, s hogy a londoni olimpián miért diktált már az első karcsapástól olyan gyilkos tempót az olimpiai döntőben, amelynek nemcsak aranyérem, hanem világcsúcs is az eredménye lett.

Gyurta Dániel beszélgetőpartnere Riersch Tamás újságíró volt
Gyurta Dániel a visszavonulását követően sem fog unatkozni. Egyrészt számtalan meghívásnak kell eleget tennie, illetve új feladataira is sok időt szán. A riói olimpiát követően ugyanis beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába, így immár Schmitt Pál mellett ő az egyetlen magyar sportdiplomata, aki a NOB-ban szavazati joggal rendelkezik. A nyolcéves mandátum nagy lehetőség, de nagy felelősség is a számára, hisz egy ország érdekeit kell képviselnie a legmagasabb sportfórumon. NOB-teendői mellett ráadásul a Magyar Úszó Szövetség elnökségébe is bekerült, ahol nem kevesebb feladata van, mint, hogy a „jövő Gyurta Danijainak” kell olyan feltételeket teremtenie, hogy a mai tehetségek is felérhessek majd a csúcsra. Úgy, ahogy ő is 15 évesen már csúcsközelben volt, és ahogy 23 évesen a legmagasabb szintet is sikerült meghódítania.

A bajnokot születésnapja alkalmából egy tortával köszöntötték
A május 10-i rendezvény egy rendhagyó eseménnyel zárult: a szervezők ugyanis gondolva a vendég néhány nappal korábbi születésnapjára egy tortával és egy rögtönzött születésnapi ünnepséggel lepték meg a bajnokot. Ez a gesztus pedig még a végig komoly sportdiplomata arcára is mosolyt csalt. (R. T.) |