A konferencián Urbán Gábor plébános meggyújtja a második adventi gyertyát, mögötte dr. Horváth Attila alkotmánybíró és Petrovics Sándor alapítványi elnök
A Templom téri Mindszenty szobor baljára eső szentmihályi plébánia közösségi termében tartottak Mindszenty konferenciát december 3-án. A rendezvény első felszólalója dr. Horváth Attila volt, aki kerületünk díszpolgára, s december 1-jétől az alkotmánybírói hivatást gyakorolja, miután az országgyűlés negyedmagával megválasztotta erre a tisztségre, betöltvén a megüresedett alkotmánybírói helyeket. Horváth Attila a kerületi közélet egyik ismert személyisége, a Mindszenty szobor létrehozója, részt vett a Tóth Ilonka Emlékház megvalósításában, s a Tóth Ilonka rockopera színre vitelében is szerepet vállalt. Sokan attól féltek, hogy az alkotmánybírói tisztség összeférhetetlen a közéleti szerepvállalással, de épp a konferencián hangzott el a bejelentés, hogy kizárólag politikai rendezvényen nem vehet részt egy alkotmánybíró, az egyéb közéleti tevékenység megengedett. Horváth Attila a konferencián egy időszerű témáról, az 1956 utáni megtorlásról beszélt. Mint elmondta, a forradalomban a társadalom nagyjából megszervezte önmagát, és azok vették át az elzavart párttitkárok szerepkörét, akik arra alkalmasak voltak, és akiket az emberek elfogadtak. A szovjet hadigépezetnek azért kellett sürgősen eltiporni a forradalmat, mert a párt nélkül normalizálódott volna a társadalom... Az elvtársak rettenetesen szégyellték, ami történt, és veszett haraggal támadtak mindenkire. A forradalom támogatói tudhatták, mi vár rájuk, ezért mintegy 200 ezren emigráltak. Sokan voltak viszont, akik „kalandvágyból itthon maradtak”. A megtorlás pontos számai ismeretlenek, hiszen nem tudni, hány embert lőttek le csak úgy, de az is szokás volt, hogy egy forradalmárt köztörvényesként ítéltek el. Jellemző a rendszer aljasságára, hogy a halálra ítéltek között hagyták azokat, aki végül kegyelmet kaptak. Ilyenkor az elítéltet hajnalban felköltötték a halálsoron, és kivezették az akasztófához. Nyakába tették a kötelet, és az első fokú bíró felolvasta a másodfokon kiszabott jogerős ítéletet (amit egyébként nem is ő hozott). Ezután a szintén jelen lévő ügyész következett, aki véleményt mondott az ítéletről. Eközben az elítélt, nyakában a kötéllel várta a kivégzést, gyakran önkívületi állapotban, nem is értve a beszédet. A bíró csak a színjáték lezajlása után közölte az elítélttel, hogy kegyelemből a halálbüntetést életfogytiglani szabadságvesztésre változtatják. |