Kerületünkben komoly hagyománya van a művészeti életnek, de ez nem volt mindig problémamentes. A jövőre 50 éves jubileumát ünneplő Corvin Művészklub tagjai sorában neves kerületi művészek – akik közül többen nagy mesterek tanítványai – és nemzetközi alkotók egyaránt megtalálhatóak voltak. De a szervezet magába foglalta nemcsak a művészetet magas szinten, hivatásszerűen űzőket, helyet adott az amatőröknek is. Ahogy ez már lenni szokott, kenyértörés lett a vége, mivel az amatőr szívesen állított ki a profival, a profi viszont kevés dologban értett egyet az amatőrrel. Így a professzionális művészek kiléptek a Corvin Művész Klubból és kereken tíz évvel ezelőtt megalapították az Art 16 Csoportot. A kezdetekről, a folytatásról, a művészek közötti kapcsolatokról, egzisztenciális meghasonulásról beszélgettünk Bak Péter Róbert festőművésszel, az Art 16 Csoport elnökével.
Művésznek lenni ma meghasonulás
– Hogy nem fértek meg egy fedél alatt a műkedvelők a hivatásosokkal? Mi vezetett a szakításhoz? – Én egy művészdinasztia sarjaként (édesapja P. Bak János festőművész – a szerk.) 1950-ben születtem és gyakorlatilag 1976-ban már itt az Ikarus gyárban volt kiállításom. Beléptem én is a Corvin Művészklubba, mely több neves, itthon és külföldön is jól ismert művésszel dicsekedhetett a múltban. A Corvin Művészeti Emlékérem alapítója és kitüntetettje, a Székely Bertalan, Pro Urbe- és állami-díjas festő-grafikusművész, Mohácsi Regős Ferenc elnöklése után én vettem át a Corvin Művészklub irányítását. Csináltunk nagy kiállításokat Koncz Vilmosnak, Kocsi Miklósnak, így tovább, zajlott a művészeti élet, de a műkedvelők és a professzionális között létrejött feszült helyzet miatt nem volt az ilyen széles körű tagságnak közös jövője. – A klub nyitott volt, bárki beléphetett? – Igen, bárki beléphetett. Csak szerettünk volna egy olyan külön szekciót, ahol az egyik nem zavarja a másikat, mindenkinek jut tér. Sajnos ez így nem sikerült, és akkor a professzionális művészek kiléptek a Corvin Művészklubból úgy tíz évvel ezelőtt és 2003-ban megalapítottuk az Art 16 Csoportot. Mivel az én ötletem volt, én lettem az alapító, és engem választottak meg elnöknek is – így lettem én az alapító elnök. – Kik tartoznak az Art 16 Csoporthoz? – Például akik most itt kiállítanak: Jó Ilona fotográfus, Pallai Sándor festőművész – éppen most kapott Nagydíjat Ajkán –, Kupa József, a legidősebb tagunk, Németh Gyula, aki itt tanít a Szerb Antal Gimnáziumban, Ürmös Péter grafikus, kiváló művész, Zichó Gabriella, Zsuráffy Mária, aki szintén az idősebb generáció tagja. Most nyolcan vagyunk, akik kiállítunk – önálló alkotóművészek. Az összlétszámunk tizenkét fő. Volt ez több is, csak aztán elköltöztek, megöregedtek, meghaltak vagy egyszerűen csak elfáradtak. Itt azért bírni kell a tempót! Mi zsűrizünk, nincs olyan, hogy automatikusan minden kép falra kerül. Igyekszünk mindig új képeket hozni, nem a régi múltunkból élni. – Mikor és hol tudja a közönség a kiállításaikat megtekinteni? – Itt a kerületben két állandóan létrejövő kiállításunk van évente. Az egyik a Téli Tárlat, aminek az Erzsébetligeti Színház ad otthont, a másik tematikus, évente változó: szokott lenni 1848 vagy 1956 emlékére is. Ezt tulajdonképpen mi vezettük így be, azelőtt nem voltak ilyen jellegű kiállítások. Aztán volt tavaly absztrakt kiállításunk „akt a művészetben” témában, nonfiguratív képekkel. De van, hogy összeállunk néhányan – három-négy fő –, és csinálunk külön-külön csoportos kiállítást. Megyünk vidékre is: voltunk Százhalombattán, Lábatlanon, Zuglóban is kiállítottunk. – Van-e még kapcsolatuk a Corvin Művészklubbal? – Már nincs semmilyen. De nem a mi hibánkból. Ők nem jönnek el a mi kiállításainkra – ki tudja miért. Lehet, hogy aztán megnézik… Én mindig megnézem az ő kiállításaikat, a mostani Őszi Tárlatot is. – Javul a színvonal? – Mindenképpen. De tanácsként nem egyszer mondtam az ottani kollégáknak, hogy próbálják meg egy sorba föltenni a képeket, az elegánsabb – szellősen, nem kell agyonzsúfolni, nem muszáj mindenkitől minden képet kitenni. Egy kép – ha jó – jobban demonstrálja a művészt, mint ha három gyengébbet tennének ki tőle. Sajnos a tanácsot nem fogadják meg, ezért van, hogy egymás hegyén-hátán vannak a képeik. A másik problémás területük szerintem a rendezés. Mi közösen rendezzük kiállításainkat, jó szemmel, egymást kisegítve, megkérve, kiértékelve, és akkor így összejön egy jó kiállítás. Tudjuk, hogy milyen képet, melyik falra kell kitenni, mi a fő fal és hogy egy absztrakt kép mellé nem teszünk egy természetelvű képet. – Meg lehet-e élni manapság a művészetből? – Ez jó kérdés! Én már a 65. életévemben vagyok, gyakorlatilag 1989 előtt megéltem a festészetemből, azóta nem. Szétverték a művészek galéria-hálózatát, a Képcsarnoki hálózatot, az ügynöki hálózatot. Ma gyakorlatilag nem lehet megélni. Ezért van az, hogy a párom is, Zichó Gabriella, aki grafikusművész, Iparművészeti Egyetemet végzett – itt tanít Budapesten általános iskolában. Örül, hogy van állása. Ez valahol egy meghasonulás, mert nem tudja az alkotói folyamatot kiteljesíteni. Mert valahol meg kell alkudni. Valaki elmegy reggel dolgozni és a nap végén főz, takarít. Akkor az mikor alkot? Sajnos még ennek a lehetőségnek is örülni kell. Én szabadúszó voltam mindig, az is vagyok, épp a felszínen tartom magam. Pedig tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének és a Magyar Festők Társaságának. Ez a három legfontosabb szervezet a hivatásos művészek tömörítésére. És mégsem! Mészáros Péter |