Bizonyára többekben meglepetést kelt, ha bejelentem, hogy hosszabb közéleti és lapkiadói múlttal független alpolgármesteri tisztséget vállaltam egy olyan kis faluban, amelyet alig lehet megtalálni akár a térképen, akár az SZJA-szerinti települési rangsorban. Márpedig így történt: 2010. október 11. óta Abaújszolnok társadalmi megbízatású alpolgármestere vagyok, és (szokásos lapkiadói munkám mellett) nagy igyekezettel dolgozom a település érdekében.
Számomra ez a szokatlan történet még valamikor a múlt század elején kezdődött, midőn nemes Papp Miklós gazdálkodó-birtokos a közeli Hernád mentéről Abaújszolnokra költözködött népes családjával – itt ugyanis gyengébb földek voltak, s nagyob területen, mintegy 200 holdon tudott gazdálkodni. Itt nevekedett anyai nagyapám, aki aztán ezredesként a közeli Kassa városparancsnoka volt a Felvidék visszacsatolásának időszakában. Aztán jöttek a kommunisták, a téeszesítés, és bizony az egykori Papp-birtok odalett nagyon.
Lassan húsz éve annak, hogy édesanyám (lánykori nevén Papp Éva) feltette a kérdést: mit csináljunk a kárpótlási jeggyel? Mondtam, vegyük vissza azt a földet, amit elvettek. Szóval pesti létemre így lettem Abaújszolnokon földtulajdonos.
Helybelivé nem váltam ugyan, de több-kevesebb gyakorisággal megfordultam a faluban. Azt nem lehetett nem észrevenni, hogy a közállapotok folyamatosan romlanak. A hagyományos ruszin és magyar porták között egyre több volt a romos ház, s néhol olyan körülmények között laktak a roma családok, hogy azt nehéz innen elképzelni. Amúgy találékony népség, nekem egyszer kivágták egy telekről az összes fámat, s kiderült, hogy erre én adtam engedélyt...
Most nyáron is ott jártam kicsit, és kiderült, hogy az előző polgármester szabályosan lerabolta a falut, még a tűzoltó felszerelést is eltüntették. Van viszont egy rendes, talpraesett polgármesterjelöt – mesélték az ismerőseink –, a ha ő győzne, tán jobb lenne itt minden a faluban... Nos, én már ugye sok-sok választási kampányban részt vettem, tetszik is a vértelen csatározás, így megkerestem a jelöltet és felajánlottam a segítségemet.
Nos, jó kis kampányt csináltunk, s ennek során kicsit megismerhettem az itteni, alig 180 fős közösséget. A városi léthez mérve bizonyos szegénységben, de nagyon tehetséges, talpraesett emberek élnek itt. Külön megtetszett az itt élő cigány (romungró) közösség, akihez rajtam és a kampányban segítő társaimon kívül nemcigány ember még aligha tette be a lábát, azt meg különösen nem kérdezték tőlük, hogy miben tudnának segíteni... A születéskor az inkubátorban megvakult cigány fiú, Joci például számítógépes guruvá képezte magát. Ricsi autodidakta festőművész, úgy rajzol, hogy a Corvin Művészklubban is megirigyelhetnék. Nano képes igen hosszú verseket gyorsan, kívülről megtanulni, Laci városi sakkversenyeket nyert, aktívan sportol, informatikát tanul a középsikolában, s minden vágya, hogy rendőrtiszt lehessen. Ilyen és hasonló, nem mindennapi élmények értek, míg csináltuk a kampányt, amit sikeresen meg is nyertünk.
Azt mindenki tudja, hogy hazánk az előző időszak és a válság miatt romokban áll, és az is nyilvánvaló, hogy ezt nekünk kell újjáépíteni. Azt gondoltam, hogy ha már ez így alakult, akkor ebből én Abaújszolnokon veszem ki a részem, mert ennél lepusztultabb, elhanyagoltabb település aligha van az országban. Így elfogadtam a polgármesterasszony felkérését, s miután a javaslatát a képviselőtestület is támogatta, október 11-én letettem az esküt: ...minden igyekezetemmel Abaújszolnok javát szolgálom, Isten engem úgy segéljen!
Úgyhogy a kiadóban mostanában gyakran feleségem, munkatársaim helyettesítenek, én meg igyekszem vállalásomnak minél jobban megfelelni! Ferenci Zoltán